Megbántás, címkézés

Nem akarom megbántani a homoszexuális / meleg ismerőseimet, barátaimat azzal, hogy betegnek minősítem őket.

 

Válasz röviden:

Jobbat teszel nekik azzal, ha tudják az igazat, mint ha hazugsággal áltatod őket.

Aki igazán szereti a barátját, az nem hazudik neki.

 

Bővebben:

 

1. A homoszexualitás nem genetikusan determinált, hanem pszichés tényezők alakítják ki.

2. Az amerikai pszichiátereknek a döntése arról, hogy „nem betegség”, az politikai terrorakciók hatására történt, nem pedig tudományos kutatási eredmények alapján. Vagyis nem volt ilyen tudományos döntés, ezért a tudomány szerint továbbra is betegség.

3. A homoszexuális párkapcsolat szükségszerűen biológiailag terméketlen, és valószínűleg jórészt ezért is a homoszexuálisok között gyakori a partnerváltogatás és a párkapcsolatok fölbomlása. Az ilyen életmód testileg is és mentálisan is súlyos károkat okoz.

4. Ha egy homoszexuális azt hiszi, hogy ő erre a beállítottságra „determinálva van”, és „ő ilyen és nem is tud más lenni”, akkor benne ragad ennek a káros beállítódásnak és veszélyes életmódnak a csapdájában. Ezért fontos neki, hogy tudja az igazat: ez torz és veszélyes beállítódás, és nincs erre determinálva. Van kiút.

5. A homoszexuálisok egy jelentős része spontán heteroszexuálissá válik életútja folyamán. Egyesek közülük könnyen, mások egyéni erőfeszítéssel, vagy külső segítőt – például terapeutát – is igénybe véve. Igaz, hogy amint az alkoholisták és a drogosok terápiája is csak az esetek egy részében teljesen sikeres, úgy a homoszexuálisoké is. Nagyjából egyharmad az, aki teljesen meggyógyul itt is, ott is. És amint egy gyógyult alkoholista is érezhet késztetést időnként a lerészegedésre a továbbiakban is, úgy egy gyógyult volt homoszexuális is arra, hogy visszatérjen ehhez az életmódhoz. De itt is, ott is általában képesek megállni a lábukon és normális életet élni. Érdemes a gyógyulásra, a tévedés csapdájából kitörésre törekedni – mert benne maradni nagyon nem érdemes.

 

Tények az előbbi állítások alátámasztására:

 

1. A homoszexuális viselkedést mindössze 1%-ban jelzik előre a gének (amint azt egy 2019-ben a Science magazinban megjelent, félmillió ember génjeinek vizsgálatát összegző kutatási eredmény bemutatta). Tudományosan bizonyítottan tévedés tehát, hogy „genetikusan determinált”, hiszen 99%-ban nem genetikai oka van.

Nem ismeretes olyan biológiai ok, ami valakit arra kényszerítene, hogy konkrét döntéseket hozzon – például akár a szexualitása terén. Vagyis a homoszexuális beállítódásnak – logikusan – szociális, pszichés, kulturális okok állnak a hátterében. Lásd erről a Nem a gének miatt van: friss kutatási eredmény a homoszexualitásról című cikket és a Mégis, hogyan alakul ki a homoszexualitás 1. és 2 . című cikkeket a Tudomány rovatban, angol nyelvű szakirodalmi forrásként pedig a következőket.

Ganna, Andrea et al.: Large-scale GWAS reveals insights into the genetic architecture of same-sex sexual behavior. in: Science, Aug 30, 2019.

https://science.sciencemag.org/content/365/6456/eaat7693

David M. Fergusson – L. John Horwood – Annette L. Beautrais: Is Sexual Orientation Related to Mental Health Problems and Suicidality in Young People? in: Archives of General Psychiatry. Oct 1999;56(10):876-880

Doll, Lynda S. – Dan Joy – Brad N. Bartholow – Janet S. Harrison – Gail Bolan – Linda E. Saltzman – Patricia M. Moss – John M. Douglas – Wanda Delgado: Self-reported childhood and adolescent sexual abuse among adult homosexual and bisexual men. In: Child Abuse and Neglect, 1992, 16: 855-864

https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/0145213492900878

Cameron, Paul – Cameron, Kirk: A Comparative Forensic Study of Character and Harms to Children. 1998 Psychological Reports, p1155-1191

Stacey, Judith – Biblarz, Timothy: (How) Does The Sexual Orientation Of Parents Matter? American Sociological Review2001/2

Robert Oscar Lopez: I grew up with two moms: here's the uncomfortable truth that nobody wants to hear. Aug 14, 2012 https://www.lifesitenews.com/opinion/growing-up-with-two-moms-the-untold-story

A story of a case from her practice – Dr. Michelle Cretella

https://www.facebook.com/reaktorblog/videos/2260452000840080/



2. Lásd erről A homoszexualizmus rövid története a '60-as évektől napjainkig című cikket a történelem rovatban, angol nyelvű szakirodalmi forrásként pedig a következőket.

Lamberg, Lynne: Gay Is Okay With APA—Forum Honors Landmark 1973 Events. In: Journal of the American Medical Association. 1998;280(6):497-499.

The A. P. A. ruling on homosexuality. Dec 23, 1973, The New York Times.

https://www.nytimes.com/1973/12/23/archives/the-issue-is-subtle-the-debate-still-on-the-apa-ruling-on.html

 

3. Lásd erről a Homoszexualitás és biszexualitás – az EPIC vizsgálat eredményei című cikket a Tudomány rovatban, angol nyelvű szakirodalmi forrásként pedig a következőket.

Wilfried Rault – Camille Lambert: Homosexuality and Bisexuality: Contributions of the EPIC survey. in: Population, Vol. 74, 2019/1-2., p167-186

Regnerus, Mark: How different are the adult children of parents who have same-sex relationships? Findings from the New Family Structures Study. in: Social Science Research, 41: 752-770

 

5. Lásd erről A homoszexuális beállítódást gyógyító helyreállító terápia című cikket a Tudomány rovatban, angol nyelvű szakirodalmi forrásként pedig a következőket.

Alcoholics Anonymous. 2014 Membership Survey.

Alcoholics Anonymous World Services, Inc. (2001). Alcoholics Anonymous: The Story of How Many Thousands of Men and Women Have Recovered From Alcoholism.

Friedman, R. (2014). Taking Aim at 12-Step Program. The New York Times.

Haldeman, D. C. (1994). The practice and ethics of sexual orientation conversion therapy. Journal of Consulting and Clinical Psychology, 62, 221—227.

Kaskutas, L.A. (2009). Alcoholics Anonymous Effectiveness: Faith Meets Science. Journal of Addictive Diseases, 28(2), 145–157.

Kelly, J. - Yeterian, J.: The Role of Mutual-Help Groups in Extending the Framework of Treatment. National Institute on Alcohol Abuse and Alcoholism.

Rehab Success Rates and Statistics.

https://americanaddictioncenters.org/rehab-guide/success-rates-and-statistics

"Joseph A. Califano, Jr., former Secretary of Health, Education, and Welfare and founder of the National Center on Addiction and Substance Abuse: The therapeutic community claims a 30% success rate, but they only count people who complete the program."

What is tha Success Rate of AA?

https://americanaddictioncenters.org/rehab-guide/12-step/whats-the-success-rate-of-aa

 

A mellékelt képen Lord Palmerston brit miniszter, a kínai ópiumfüggők barátja látható, aki háborút indíttatott a kínai kormány ellen 1840-ben azért, hogy az ne akadályozhassa - a drogfüggőket bántó és megbélyegző módon - a britek által a kínaiaknak eladott ópium fogyasztását.